#Metoo és a szexuális erőszakra vonatkozó mítoszaink

  • az áldozathibáztatás címkéje helyett lehet, hogy hasznosabb volna, ha a szexuális erőszakra vonatkozó mítoszokról beszélnénk.
  • az elmúlt egy hét Facebook-vitáiban Magyarországon az adatok szerint nem ezek — sem a mítoszok, sem az áldozathibáztatás — voltak a kiemelkedően fontos szálak.

Az elmúlt két hét szexuális erőszakkal kapcsolatos botrányai és kapcsolódó kampányai sem nem önmagukban hasznosak, sem nem önmagukban károsak: magukban hordják a potenciált, hogy hozzájáruljanak egy világbotrány jobb megértéséhez, ahogyan ahhoz is, hogy olyan vágányra tereljék a diskurzust, ahol mindenki, áldozat, elkövető, passzív olvasó sarokba szorítva érezze magát.

A vita egyik sajátossága, hogy azon közéleti botrányok közé tartozik, ahol a válasz előbb áll rendelkezésünkre, mint maga a kérdés. Tudjuk, hogy az Egyesült Államokban, és tudni véljük, hogy Magyarországon is élnek és nagy befolyással rendelkeznek olyan ragadozók, akik szisztematikusan követtek el erőszakot áldozatok nagy számain. Tudjuk, hogy mindez hatalmas hullámokat vert, elsősorban a közösségi média #metoo hashtag kampányán keresztül, ahol nők, és kisebb számban férfiak százezrei számoltak be vonatkozó élményeikről. Amit nem tudunk, illetve amiben nem tudunk egyetértésre jutni, hogy mi a kérdés: a prevenció módja, az erőszakot kiváltó okok, az erőszakot fenntartó rendszer, a hallgatás spirálja, a női szolidaritás, az erőszak minden más formája, vagy az előrelépés potenciális módja? Gyakran végtelen indulatos vitáink mögöttes oka is ez: nem azonos kérdésekre keressük a választ, ami egyáltalán nem meglepő, tekintve a szexuális erőszak és kapcsolódó erőszakformák végtelen összetett kérdését.

Jelen írás egyetlen kérdésre, a szemlélődők problémájára fókuszál: hogyan érthetjük meg mindazok reakcióit, akik a konkrét vitában sem áldozatnak, sem elkövetőnek nem tekintik magukat, de olvasóként, íróként, hozzászólóként, szemtanúként, ebben a társadalomban élőként elkerülhetetlen, hogy valamilyen viszonyt kialakítsanak az erőszak kérdésével. Ez a fókusz egyáltalán nem véletlen: a szemtanúk reakcióikkal a tágabb társadalmi normákat alakítják, hozzájárulhatnak az elhallgatás gyakorlatához, és elősegíthetik a vita értelmezését és keretezését, és emberéleteket menthetnek meg, ha időben képesek a beavatkozásra. A szemtanúk támogatása és kiállása alkalmas lehet a csoportnorma megtörésére, miközben a hallgatás megerősítheti az elkövetőket abban, hogy amit tesznek, annak nem lesz érdemi következménye.

A szemtanúk be nem avatkozásának egy speciális és sokat vitatott változata a köznyelven áldozathibáztatásként elhíresült jelenség. Az áldozathibáztatás ebben a verzióban arra vonatkozik, ahogyan az erőszakban nem érintett felek úgy okoskodnak, az áldozat valamilyen viselkedése és az erőszak között ok-okozati összefüggés áll fenn. Az elmúlt napok egyik fontos tanulsága, hogy ilyen reakciók továbbra is jelen vannak a közbeszédben. Ezek szerint a lány, aki nem szállt ki az autóból, a lány, aki második találkozásra is igent mondott, valamilyen értelemben felelős a következményért. Aki pedig erről évtizedeken át hallgatott, annak a saját hallgatásával is el kell számolnia a nyilvánosság előtt, ha most már megszólal.

Miközben az áldozathibáztatással kapcsolatos morális reakcióink joggal lehetnek felháborodottak és elkeseredettek, érdemes végiggondolni egyrészről, hogy mi állhat az áldozathibáztatás mint elterjedt jelenség mögött, másrészről, hogy jót teszünk-e a kialakult vitának, ha az „áldozathibáztató” címkét használjuk pontosabb, kevésbé normatív kifejezések helyett. Ha ugyanis tudjuk azt, hogy a jelenség, amiről beszélünk, szélesen elterjedt; és tudjuk azt is, hogy olyan emberek között elterjedt, akiknek kulcsszerepük van az erőszak elleni fellépésben, a legrosszabb, amit tehetünk, ha nekiállunk azok megcímkézésének, akik direkt módon nem érintettek az erőszakban, de véleményük van róla.

Ami az első pontot, a jelenség megértését illeti, számos pszichológus munkásságának fontos része, hogy az áldozathibáztatás valamilyen modelljét felrajzolja. A tudomány oldaláról könnyen belátható, ami online vitáinkban gyakran nem: az áldozathibáztatás jelensége mögött több és más van, mint rossz emberi minőség. Így például Ervin Staub az igazságos világba vetett hit-jelenséggel magyarázza az áldozathibáztatás megjelenését. Az igazságos világba vetett hit kognitív torzítása azt mondatja a válaszadókkal, hogy az áldozatoknak valamilyen módon ki kellett érdemelniük az erőszakot. Elképzelhető, hogy a torzításra azért van szükségünk, hogy továbbra is hinni tudjunk abban, mi magunk nem válhatunk áldozattá. Ironikus és némileg paradox, hogy éppen azoknak az esetében, akiknél az igazságos világba vetett hit kognitív torzítása erősen hat, jelenik meg leginkább az áldozathibáztatás. A torzításnak ezekben az esetekben további következményei vannak: az áldozathibáztató leértékeli az áldozatot, hogy a benne kialakult empatikus stresszt csökkentse.

Az igazságosság világba vetett hit egy korai kutatásában a megkérdezetteknek egy sztriptíztáncos, egy szociális munkás és egy katolikus apáca elleni szexuális erőszakot kellett értékelniük, ahol a fiktív áldozatok az egyik iterációban ismerték, a másikban pedig nem ismerték az elkövetőt. Az áldozat által ismert elkövető verzióban a legnagyobb felelősséget a táncosnak, a legkisebbet az apácának tulajdonítottak a megkérdezettek, ami azt jelzi, hogy a társadalmi szerep máris hatással van az áldozat megítélésére. Az idegen elkövető iterációban az áldozatok felelősségét a megkérdezettek nagyobbnak tartották, mint az ismerős elkövető esetében.

Ami a második pontot, tudniillik azt illeti, hogy jót tesz-e a vitának az áldozathibáztató címke használata, egy lehetséges válasz, ha az áldozathibáztatás helyett a szexuális erőszakkal kapcsolatos mítoszokról beszélünk. A mítoszok vizsgálata lehetővé teszi, hogy felismerjük, hogy nem egyéni gyengeségről, butaságról, rosszindulatról, hanem kulturálisan kialakított és átadott jelenségről van szó; hozzáadott értéke pedig, hogy azt a kérdést is feltehetjük a mítoszok vizsgálatán keresztül, mi az ilyen mítoszok funkciója. A szexuális erőszakkal kapcsolatos mítoszok („rape myths”) kutatása a 70-es évekre nyúlik vissza, és bár a definíció számos permutáción ment és megy keresztül, azokra a hiedelmekre utal, amik szexuális erőszak kapcsán kisebbítik vagy igazolják az elkövetett erőszak tényét, jelentőségét, körülményeit, és amelyek meglehetősen ellenállónak mutatkoznak a meggyőzéssel szemben. A mítoszok használata azt is lehetővé teszi, hogy belássuk: az áldozathibáztatás mindössze egy a számos fennálló mítosz között. Míg a szemtanúk gyakran nem tekintik tehát magukat nyíltan áldozathibáztatónak, számos más olyan hiedelem dolgozhat bennük, ami mégis akadályává válik a beavatkozásnak. A különböző mítoszok tartalmi állításai nem azonosak, az egyén vallhatja az egyik mítoszt sajátjáénak, míg a másikat nem, továbbá bizonyos mítoszokkal való egyetértés jobban korrellál a potenciális segítségnyújtással, mint a más mítoszokkal való egyetértés.

A mítoszok egy csoportja valóban az áldozatok felelősségét firtatja. Mérésekor az olyan állításokkal való egyetértést vizsgálják, mint pl. „Ha egy lányt részegen megerőszakolnak, legalább részben felelős azért, ami történt.”, „Ha egy lány kihívóan öltözködik, magára hívja a bajt.” „Ha egy lány egyedül marad egy fiúval egy buliban, a saját hibája, ha megerőszakolták.” Ilyen típusú megszólalás a Marton László-ügyben meglehetősen sok volt a nyilvánosságban.

A mítoszok egy másik csoportja a szándékosságot kérdőjelezi meg. Ebben a verzióban az elkövetőt magával ragadja a hév, nem előre eltervezett az erőszak, pusztán a vágyain nem tud uralkodni. Mérésekor az olyan állításokkal való egyetértést vizsgálják, mint pl. „Amikor a fiúk megerőszakolnak, ez elsősorban erős szexuális vágyaik miatt történik.”, „A fiúk általában nem tervezik, hogy megerőszakolnak valakit, csak nem bírnak uralkodni magukon.”.

A mítoszok egy harmadik csoportja azt kérdőjelezi meg, hogy a megtörtént eset beleillik-e a szexuális erőszak definíciójába, vagy esetleg az udvarlás egy durva módjáról van szó. „Ha a lány fizikailag nem áll ellen, még ha verbálisan tiltakozik is, nem beszélhetünk megerőszakolásról.” „Ha egy lány nem üt vissza, nem megerőszakolás történt.” „Ha a megvádolt ’erőszaktevőnél’ nincs kényszerítő eszköz, nem beszélhetünk megerőszakolásról.” „Ha a lány nem mond ’nemet’, nem beszélhet erőszakról.”.

Egy negyedik csoport az áldozat szavahihetőségét kérdőjelezi meg. „Sok esetben a lányok, akik azt mondják, hogy megerőszakolták őket, mindössze megbánták, amibe korábban beleegyeztek.” „A megerőszakolás-vádat gyakran bosszúként használják a férfiak ellen.” „Sok vádlónak mindössze érzelmi problémái vannak.”

Hogy ne csak elméletben beszéljünk a témáról, megvizsgáltam 3000 Facebook-kommentet, ami az elmúlt hétben született szexuális erőszak témában magyar nyelven. A kommenteket a SentiOne adatgyűjtő platform segítségével gyűjtöttem össze, a randomizált mintvétellel, a nyilvánosan elérhető beszélgetésekből, amelyekben valamilyen formában megjelent a #metoo hashtag. Természetesen ezek az adatok sok mindent nem mutatnak meg — csak nyilvános, csak Facebook-on zajló beszélgetések elemzését teszik lehetővé, de alkalmasak néhány első benyomás megállapítására.

A 3000 kommentből összesen 217 olyan fordult elő, ahol megjelentek a szexuális erőszakra vonatkozó, fent felsorolt mítoszok valamilyen módon, ez a kommentek valamivel több, mint 7 százaléka. Ennél jóval több volt az emberi méltóságot sértő, az áldozatokat degradáló, rajtuk gúnyolódó megjegyzés, ezek azonban nem tartoznak egyik kategóriába sem.

A kommentekben jelenlevő mítoszok aránya

A 3000 közül mindössze 9 olyan megjegyzés szerepelt, ami az elkövető természetes ösztöneinek, és kontrollálhatatlan természetének tudta be a megtörténteket. Az erőszak természetességének ilyen explicit állítása ezek szerint kifejezetten nem jellemző a vitában.

Az erőszak megtörténtének megkérdőjelezése azért különösen fontos mítosz, mert a legerősebben korrelál a szemlélődők beavatkozásával több korábbi kutatás szerint. 32 megjegyzést találtam, amelyik szerint a #metoo hashtaget használó közemberek és hírességek rosszul értelmezik az őket ért atrocitást, és olyasmit tekintenek erőszaknak, ami valójában az udvarlás egy heves módja.

Az explicit áldozathibáztatás „mindössze” a második leggyakoribb mítosz, ahol a nőkön mind az öltözködésüket, karrierválasztásukat, mind „meggondolatlan” viselkedésüket („Miért szállt be az autóba?”) számonkérik a kommentelők.

A legjellemzőbb mítosz az áldozat hitelességének valamilyen formájú megkérdőjelezése. Ezen belül — bár nem különül el élesen — három jellegzetes érv a téma időzítésével kapcsolatos szkepszis („Miért most áll elő vele?”), illetve az elhangzott történetek kapcsán az áldozat verziójának explicit megkérdőjelezése. Jóval kevesebben motivált, bosszúálló, frusztrált áldozatokról beszélnek — idézőjelben. A szavahihetőség megkérdőjelezése egy jóval inkább implicit mítosz, mint az áldozathibáztatás: nem kell morális ítéletet alkotnom az elhangzott történetről, ha az maga nem igaz.

Érdekesség, hogy a mítoszokra vonatkozó bejegyzéseken belül a nemi arányok viszonylag kiegyensúlyozottak, 113 férfitől származó bejegyzésre 104 női bejegyzés jut.

Látjuk, hogy az adatok azt mutatják, hogy a vonatkozó mítoszok nem voltak kiemelkedően fontosak az elmúlt egy hét beszélgetéseiben, sokkal inkább a szolidaritás, a probléma megvitatása, más aspektusai (mi a különbség férfi és női áldozatok között, mi a kezelés megfelelő útja) kerültek előtérbe. De a mítoszokra fókuszálás azt is megmutatja, hogy nem csak az áldozathibáztatás, hanem más konstrukciók is eredményezhetik azt, hogy a nem közvetlenül érintett szereplők passzívak maradjanak, amikor beavatkozásra lenne szükség. Az azzal kapcsolatos általános tanácstalanság például, hogy miért hallgatnak az áldozatok sokszor évtizedekig az erőszak után, jól jelzi, hogy erőszak és stigma kapcsolatáról még van mit beszélni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.